Több évszázadon keresztül orvosok, gyógyszerészek, geológusok, történészek, néprajzosok vizsgálták, könyvtárnyi irodalmat írva a székelyföldi borvizekről.

A XVII. század végén Lakatos István csíkkozmási plébános a latin nyelvű kéziratos munkájában a Siculiaban már ismerteti a fontosabb székelyföldi borvizeket, fürdőhelyeket és a természetes széndioxid gázömléseket, a büdös gödröket.
Mária Terézia érdeme, hogy a Kárpát-medencében megindult az ásványvizek vizsgálata. Ebben a korban az erdélyi borvizek vegyelemzését a Bécsben balneológia tárgykörben disszertált Kibédi Mátyus István (1725-1802) kezdi meg. A Pozsonyban megjelent Ó és Új Diaetetica (1787-1793) című hat kötetes munkájában az ásványvizeket a betegségmegelőzés eszközének tekinti. Erdélyben Nyulas Ferenc (1758-1808) főorvosnak, mint balneológiai munka is jelentős „Az erdélyországi orvos vizeknek bontásáról közönségesen” (1800) című könyve.
Győztes pályamunka Török József (1813-1894) „orvos és sebésztudor” A két Magyarhaza elsőrangú gyógyvizei és fürdőintézetei. Természet-, vegy- s gyógytani sajátságaikban előterjesztve című 1848-ban megjelent könyve, amelyben tág teret szentel a székelyföldi borvizeknek is.

Hankó Vilmos (1854-1923) vegyész nagy munkát fektetett a székelyföldi ásványvízforrások vegyelemzésébe, a fürdők és palackozott vizek népszerűsítésébe. Fontosabb munkái Az erdélyrészi fürdők és ásványvizek (1891) és a Hankó V-Papp S. A magyar birodalom ásványvizei és fürdőhelyei (1907).

Az első világégés után szülőföldjére visszakerült Bányai János (1886-1971) geológus, a székelyföldi ásványvizek és gázömlések legnagyobb kutatója, Székelyudvarhelyen Borvízkutató Intézetet hoz létre. Több száz tudományos és ismeretterjesztő írása és könyve jelent meg. Társszerzője az 1957-ben megjelent Maros Magyar Autonóm Tartománybeli ásványvizek és gázömlések című könyvnek.

Az erdélyi és köztük a székelyföldi ásványvizek összetételének vizsgálatával jelentős eredményeket ért el Straub János (1893-1956) vegyész. A második világháború alatt begyűjtött 52 borvízminta vegyelemzését 1950-ben Erdélyrészi gyógyvizek (ásványvizek) kémiai összetétele, különös tekintettel a ritkább alkatrészekre és ezek biokémiai jelentőségére címmel megjelent tanulmányában ismerteti.

A Kisgyörgy Zoltán–Kristó András szerzőpáros által 1978-ban megjelentetett Románia ásványvizei című könyv foglalkozik a Székelyföld borvizeivel is.

Az utóbbi évtizedekben több, a székelyföldi ásványvizek és fürdők ismertetésével foglalkozó ismeretterjesztő könyv jelent meg. Kisgyörgy Zoltán 2013-ban Háromszéki borvizeskönyv cím alatt írja le a Kovászna megyei ásványvizeket.
A Csíki Természetjáró és Természetvédő Egyesület és az Ars Topia Alapítvány Székelyföldi
fürdők és gyógyhelyek (2005), Székelyföld borvizei (2009), Székelyföld fürdői (2013) címmel három összefoglaló ismeretterjesztő könyvben a székek és települések szerint ismertetik a térség ásványvízfürdőit és forrásait. A Kalákázni jó! c. kiadványban a megújított fürdőket és a kaláka mozgalmat mutatják be.